Pár szóban a Huncraft csapatról

A HunCraft Interactive csapat 1998-ban alakult meg. A kezdetben két főből álló team a StraCraft: Brood War folytatását tervezte elkészíteni hivatalos kiegészítő lemezhez hasonló minőségben. Ennek projectneve volt a HunCraft, mely azután végleges névként is megmaradt. A munkálatokhoz szükséges egyes részfeladatok ellátására azután folyamatosan érkeztek új emberek a csapatba. A két állandó tag - Halmos "Cerberus" Zoltán és Krnyán "BadTiger" György vezetésével azután fokozatosan játékhonosítások felé fordult a csapat, nem hanyagolva emellett az eredeti projectet sem.

A HunCraft Interactive a Blizzard Entertainment stratégiai játékainak teljes honosítását tűzte ki célul. Ebbe beletartozik a lehetőségekhez képest legjobb minőségű szinkron elkészítése is a teljes szöveges fordítások mellett. Mivel a csapat non-profit jelleggel működik, sok év kellett, hogy végül saját pénzből, illetve fanoktól kapott segítséggel félig profi színészekkel stúdióban, félig lelkes amatőrök közreműködésével sikerült elkészíteni első munkáinkat. Végül 2002 február 15-én ingyenesen letölthető formában megjelent a HunCraft a weboldlaunkon. A Starcraft: Brood War teljes szinkronos magyarítása pedig ugyanezen év július 23-án tárult a közönség elé.

Később a Warcraft 3 megjelenése után ennek is belekezdtünk a honosításába, hasonló körülmények között. A Frozen Throne nevű kiegészítő lemez időközbeni megjelenése után azt is bevontuk a munkába, így hamarosan kiadtuk újabb ingyenes letölthető magyarításunkat.

Büszkék vagyunk arra, hogy amikor elkezdtük ezeket a projecteket, még egyedülállóak voltunk az ingyenes szinkronos magyarítások készítésének mezején, és úgy gondoljuk, hogy munkáinkkal mi is hozzá tudtunk járulni ahhoz, hogy manapság már igen pezsgő honosítási közösség működjön az interneten.

Néhány évre azonban csend lett a Blizzard háza táján, már ami a stratégiai játékokat illeti, így a HunCraft Interactive csapat is nyugdíjba vonult. Több évnyi vegetálás következett. 2007-ben azonban valami új készülődik. Az öreg elfeledett ügynököt visszahívják, hogy végezzen el egy utolsó megbízatást. Vajon sikerül neki?

Elérhetőség

Általános jellegű kérdéseket, véleményeket, leveleket a huncraft@huncraft.hu címre küldhettek.

Hibaelhárítás és technikai jellegű kérdéseket a support@huncraft.hu email címre várjuk.

Név Feladatkör E-mail
Dr. Halmos Zoltán
Cerberus
Alapítótag. Ő vezeti az egyes projectek munkálatait. Feladata még a honlap tartalmi szerkesztése, hadjáratszerkesztés, történetírás, szinkronrendezés, szinkron, valamint a casting, továbbá történet és szövegek fordítása. cerberus@huncraft.hu

Krnyán György BadTiger

Alapítótag. Feladata még a különböző összetevők beépítése, menük és feliratok fordítása, AI szerkesztés, tesztelés, hibamentesítés, szinkron, valamint a technikai jellegű feladatok ellátása. badtiger@huncraft.hu
Bendó Mátyás
Mat
Egységgrafikák, kiegészítő grafikák, borítók, animációk készítése. mat@huncraft.hu
Tokos Árpád
Tarp
Hangmérnök, hangtechnikus, zeneszerző, szinkron. tarp@huncraft.hu
Tóth Bálint
TBT-Pumpa
Magyarítások aktualizálása az újonnan megjelenő patchekhez, tesztelés, hibajavítások. tbtpumpa@huncraft.hu
Kollár Péter
Soloriens
Honlap grafika és szerkesztési munkák / szinkron. soloriens@huncraft.hu
Vass Endre
TwILeK
Rendszergazda twilek@huncraft.hu
Giday Réka
skadi
Fórum moderátor skadi@huncraft.hu